1.

2 év telt el azóta, hogy a Digitális világ újra a helyére állt. Végre úgy tűnt, hogy beköszönt a béke kora, ám ekkor még senki sem sejtette, hogy újból gonosz erők gyülekeznek…

Valahol egy sötét palotában, két alak beszélgetett.

-Duskmon, tudod mi a feladatod? – szólt egy rejtélyes hang.

-Igen, tudom mesterem. Visszaszerezni a szellemeket és…

-És tudod, hogy nincs sok időd? – válaszolta a hang.

-Tudom…nem szabad pazarolnom az időm. – mondta Duskmon – Mindent megteszek azért, hogy sikerüljön!

-Akkor hát menj! – parancsolta a hang.

-Igenis mesterem! – felelte Duskmon, majd elteleportált.

Csodálatos idő volt aznap a valós világban. A virágok illatoztak, a fák zöldellettek, és rengeteg madarat vonzottak magukhoz. Egyszóval, gyönyörű volt a park. Itt találkozott két főhősünk is, Kouichi és Kouji is. Mindketten egy padon ültek, és beszélgettek.

-Tudod, ha nem találkozunk a Digivilágba, lehet a mai napig is gyűlölnélek, és irigy lennék rád. – mondta Kouichi, miközben a földet bámulta, nem mert testvére szemébe nézni, félt a reakciótól.

-…de mióta találkoztunk, sokkal nyíltabb lettél, és én ennek örülök. – mondta Kouji mosolyogva.

Kouichi szemei tágra nyíltak a szavak hallatán, maga se hitte el, de igaza volt a testvérének. Mióta megismerte Kouji-t minden megváltozott.

-Igen…- válaszolta Kouichi, de nem tudta befejezni mondatát, mert ekkor egy üzenet érkezett a telefonjukra.

-Vajon kitől jött? – kérdezte Kouji.

-„A Digivilág újra veszélyben van, csak ti, a fény és a sötétség menthetitek meg” – olvasta föl az üzenetet Kouichi.

-Ez csak Ophanimon lehet, gyere, tudom mit kell tennünk. – mondta Kouji, és megragadta Kouichi kezét. Tudta, hogy vissza kell menniük az állomásra, és fölszállniuk egy Trailmonra.

Amint beléptek a liftbe, Kouichinak újból eszébe jutottak az emlékek, a lift, a lépcső, és hogy nem sikerült utolérnie a testvérét. A gondolatoktól újra elfogta a rettegés és a félelem. Legszívesebben visszafordult volna, és otthagyta volna ezt a szörnyű helyet…

-Valami baj van? – kérdezte Kouji, aki megérezte testvére félelmét – Tudom az emlékek, de nincs mitől félned, itt vagyok veled.

Kouichi csak mosolygott, s elszállt minden kétsége, amit eddig érzett. Tudta, hogy Kouji-ra bármikor számíthat.

Ekkor megérkeztek a csarnokba, ahol a Trailmonok várakoztak.

-Gyertek, szálljatok föl rám! – mondta Trailmon Féreg, dörmögő hangján.

A két fiú fölszállt, és a Trailmon egészen a Digivilágig vitte őket…

2.

-Megérkeztünk! – mondta a Trailmon, miközben hangosan fütyült.

Kiszáltak a vonatból, és körülnéztek.

-Ez itt a kezdetek városa. – ismerte fel az ismerős helyet Kouji. Ám ekkor a zsebükben lévő telefon elkezdett világítani.

-Visszaalakult Digitárrá! – mondta Kouichi.

-Az enyém is! – válaszolta Kouji.

„A sötét erők közelednek, el kell jutnotok a palotámba, hogy visszaadjam a digiszellemeiteket” – mondta Ophanimon a Digitárakból.

- És addig, ha megtámadnak? – kérdezte Kouji.

„Használjátok ezt az erőt” – válaszolta Ophanimon, és a két Digitáron megjelent a fény és a sötétség jele.

- Vajon mi lehet ez az erő? – kérdezte Kouichi.

- Ophanimon válaszolj! – mondta mérgesen Kouji, de válasz nem érkezett.

- Induljunk, hosszú még az út Ophanimon palotájáig! – mondta Kouichi, Koujinak aki még mindig a Digitárat nézte, ám ekkor elrakta, és csatlakozott testvéréhez.

3.

Már órák óta sétáltak, amikor Kouichi valami mocorgást vett észre az egyik bokorban.

-Kouji, te is hallottad? – kérdezte Kouchi.

-Mit?

-Valami mocorog a bokorban.

-Biztos csak egy kisebb digimon. – válaszolt Kouji, majd sétáltak tovább.

Kis idő se telt el, újra hallani lehetett, hogy valaki van a bokorban.

-Mostmár énis hallom! – mondta Kouji, s körülnézett, és fölemelt óvatosan egy gallyat – Itt lesz valahol. – fölemelte a gallyat, de mikor le akart sújtani vele, előkerült a nesz gazdája.

-Bokomon! – kiálltott föl Kouichi.

-Srácok, ti vagytok azok? El se hiszem, hogy újra itt vagytok! – lelkendezett Bokomon.

- Bokomon, ők kik? Ismerjük őket? – Neemon is előbújt a bokorból.

- Féleszű, ők a legendás harcos örökösei, mégpedig a fényé és a sötétségé! – mondta mérgesen Bokomon, és meghúzta Neemon nadrágját. – A Digitális világot újra veszély fenyegeti, szükségünk van segítségre! – folytatta.

- És ki akarja uralni a Digivilágot? – kérdezte Kouji, Bokomontól.

-Nézzük! – válaszolta Bokomon, majd kinyitotta a könyvét, és föllapozta – Azt írja, hogy egy Duskmon nevű digimon lopkodja az adatokat.

-Duskmon? De hisz ő nem lehet…Én voltam Duskmon… - mondta Kouichi.

-Sajnos a következő oldal teljesen üres. – válaszolta csüggedten Bokomon.

-Utána kell járnunk a dolgoknak! – mondta Kouji, és folytatták az útjukat a palotához.

4.

Duskmon a Sötét zóna felé közelített.

„Ideje, hogy csatlósokat kerítsek magam mellé” – gondolta magában – „Valami sötét digimon tökéletes lesz erre a célra”

A hatalmas kőajtó habozás nélkül kinyílott előtte, Duskmon pedig belépett.

„Talán egy Devimon és egy LadyDevimon megteszik a célt” – amint meglátta őket, megfertőzte őket, és kiadta nekik a parancsot: - Hozzátok el nekem a 10 legendás harcos szellemét, a többi az én dolgom!

- Igenis mester! – mondták közösen.

- Hahahaha, hamarosan én és a mesterem fogjuk uralni ezt a világot! – nevetett Duskmon.

5.

- Milyen messzire van ez a palota? – mondta fáradtan Neemon.

- Úgy csinálsz, mintha még nem jártál volna ott! – válaszolt Bokomon, és épp meghúzta volna Neemon nadrágját, mikor egy árnyék takarta el őket.

- Csak ne olyan hevesen! – mondta LadyDevimon.

LadyDevimon

Ez a sötét digimon Devimon női változata.

- Kérjük a szellemeket, ha nem adjátok, elvesszük erőszakkal! – szólt egy másik hang a hátuk mögött.

Devimon

Az egyik legismertebb sötét digimon.

- Milyen szellemekről beszélsz? Nincs nálunk egyik digiszellem se! – mondta Kouji.

- Gyűlölöm a hazugságokat! Gyerünk LadyDevimon, ne kegyelmezzünk nekik!

- Támadás!

- A gonosz érintése! – támadott Devimon.

- Bíbor szárnyak! – majd LadyDevimon.

- Most mit csináljunk? – kérdezte Kouichi.

A támadások egyre jobban közelítettek a fiúk felé.

- Használjuk az erőt, amit Ophanimon adott! – válaszolt Kouji.

-Rendbe!

-DIGITÁLIS… – mondták mindketten – …HARCOSMÓD!

A két fiú látszólag teljesen ugyanúgy néztek ki, mint eddig, annyi különbséggel, hogy hatalmas szárnyaik voltak. Kouichinak feketék. Koujinak fehérek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés